Itt a naaaaagy sze-he-re-he-le-hem napja! Évente egyszer, egyetlen napra azt hazudjuk magunknak, hogy tudunk önzetlenül szeretni. Aki szerencsés, még el is hiszi. Rózsaszín szívecskék, rózsaszín plüss állatkák, piros rózsa vödörszám, uram bocsá' még rózsaszín vibrátorok is kelletik magukat, hogy vigyük őket haza, hátha ettől igazibb lesz az életünk...
A karácsony szépsége és tisztasága után egy újabb nap, amit a biznisz és a média bemocskolt és maga alá gyűrt. Mi meg hagyjuk. Vesszük a sok idióta, értéktelen kacatot, mert muszáj megvenni őket. Mert elvárás lett, hogy a szerelmet demonstratíve ünnepelni kell. Ja, ha már élni nem igazán tudjuk, akkor tegyünk úgy, mintha.
Remélem, ti, akik olvastok, nem veszitek magatokra, amit írok, mert ti élitek az érzéseiteket, nem pedig tüntetőleg magatokra aggatva rohangáljátok végig a napjaitokat. Mert a rózsaszín szívecske önmagában nem több, mint egy rózsaszín szívecske. Jelkép. Dísztárgy. Giccs, kinek mit jelent. Ha szeretitek azt, akivel megosztjátok az életeteket, akkor meghallgatjátok, ha baja van. Ha hülyeséget csinál, megbocsátjátok. Ha feldühít, kidühöngitek magatokat, aztán odamentek, és megbeszélitek. Ha le kell valamiről mondani, akkor lemondtok. És ha mindezeket a társatok is megteszi értetek, akkor tudjátok, mit jelent szeretni. Meg is érdemlitek, hogy szeressetek és szeressenek titeket.
Ha nektek a Valentin-nap azt jelenti, hogy kicsit jobban figyeltek életetek társára, apró gesztussal fejezitek ki azt, amit MINDENNAP kifejeztek simogatással, rámosolygással, "ma én mosogatok, te csüccsenj le kicsit, és pihenj!" mondatokkal, akkor felőlem annyi rózsaszínt pakolhattok magatok köré, amennyit csak akartok! De CSAK akkor...