Tegnap este megint felvettem a Faktort, és éjjel meg is néztem. Hm, érdekes lett. Olyan "nemtetszősen" érdekes, de ettől még érdekes. A Megában Szíj Melinda ment haza, aki a nép gyermeke, aki nem felel meg a színpadnak, azaz az elvárt paramétereknek. Se nem fiatal, se nem bomba testű, se nem pankrációt csináló. Akkor, mi a tanulság? Hogy nem érhet el sikereket egy olyan ember, aki a rendszer (a showbiznisz rendszere) íratlan elvárásainak nem felel meg?
Tegnap a Faktorban Janicsák Vecát szavazták ki, aki tud énekelni, a hangjának ezernyi árnyalata van, és a megjelenése nagyon is színpadképes. Viszont a hármas döntőbe bejutott Király L. Norbi, aki a nép gyermeke, se az arca, se a hangja nem éri el az elvárt szintet, mégis tovább szavazták a nézők. Akkor, mi is a tanulság? Hogy egy olyan ember, aki nem felel meg a színpadképesség íratlan feltételeinek, mégis előadóművész lehet?
Két lehetőség van. Vagy mindkét csatorna manipulál, és az eredményeket csalással alakítják ki, akár van közjegyző, akár nincs, és ezzel biztosítják maguknak az állandó reklámot, avagy nézettséget, vagyis a pénzüket akarják, mindenek felett, és ezért sumákolni is hajlandóak. Én kinézem belőlük. A rengeteg pénz mocskossá teheti azt, aki koszos kézzel és még koszosabb lélekkel összekaparta. A média manipulál, van hazugság mögötte, ez biztos, hogy a tehetségkutatók is hazudnak-e, nem tudom, de ez a megoldás jobban tetszene, mint a másik. Mert a másik lehetőség, hogy semmi értelme az egésznek. Hogy mi, emberek ilyenek vagyunk, ilyen... összevisszák. Kiszavazzuk a nem szépet, bent tartjuk a nem szépet. Kiszavazzuk, akinek csodás a hangja, bent tartjuk, akinek repedtfazék a hangja. És az égiek, ők hol vannak? És vannak egyáltalán? Vagy minden csak véletlen?
Manipulálnak minket, minden információ, amit szerkesztők megszűrnek, hogy adható-e nekünk, vagy sem, hogy erkölcsilaeg elfogadható-e, vagy sem... korlátoz minket. A média teljes pofátlanságának mellszélességével mosolyogva néz minket idiótának. Öntik ránk a szexet, közben kitakarják egy képen egy nő mellbimbóját. Öntik ránk a politikát, de sose mindkét olvasatát megmutatva egy hírnek, hanem csak egyoldalúan, hogy értsük mi, barmok, hogyan is kell érteni azt a hírt. Közben objektív tájékoztatásról beszélnek. A filmek alatt ott a képernyő alján a karika, nehogy véletlenül a gyermeki ártatlanság sérüljön egyes jelenetek láttán, de azt engedik, hogy bárki mocskos pornó oldalakra klikkeljen...
És nyakra-főre készítik a tehetségkutató műsorokat, de a háttérben zajló tárgyalásokat, a szerződéseket elhazudják. Ők döntik el, kit engednek fel a rivaldafénybe. És akit felengednek, azt kizsigerelik. Mit gondoltok, miért mond mindenki szépeket az egész procedúráról? Mert ha igazat mondana, a gatyáját is lepereli róla a csatorna a szerződés alapján. Mindenki kussol, mindenki bazsalyog, mindenki köszöni a lehetőséget, csak úgy folyik a nyál. Az emberi természet adott, a színfalak mögött is, ha azt mondják, minden va-rázs-la-tos, akkor hazudnak.
Nekem nagyon tetszett Veca hangja, fellépése, egyéniségének a látható része, sajnálom, hogy mennie kell. Nem kötődöm hozzá, érzelmi veszteség nem ért, ezért higgadt maradhatok, Norbit meg még mindig kedvelem, pedig tegnap gyenge volt, Vecához hasonlítva harmatgyenge, de ettől nem csökkent a szimpátiám. Én nem látok égi segítséget. A kedves nézők (vagyis mi) sem érnek semmit, összevissza éreznek mindent, marad a véletlen. Voltak/vannak/lesznek zseniális emberek, akik rengeteget beletesznek a sikerbe, és nem érik el, és voltak/vannak/lesznek, akiknek sikerül. Lehet a sikereket és a bukásokat elemezni, bár a lényeg akkor sem lesz meg, ha szájkoptatásig elemezzük a részleteket. Talán nincs is lényeg. Remény van meg csalódás. Ettől még, aki tehetséges, harcoljon teljes odaadással, mert lehet, hogy NEKI sikerülni fog. Szok' sikerülni. Nem mindig, de azért szok'.
Én azt szoktam csinálni, ha tragédia ér, hogy egy ideig bénán ülök az asztalra könyökölve, mint aki nincs is, aztán, amikor elkezd a fenekem fájni a sok üléstől, jóóó nagyot az asztalra csapok, hogy: "csak azért se adom fel!", felállok, és a dühöm lendületével újra neki indulok az utamnak. Csak azért se hagyom magam! Ez az a mondat, amit senki nem vehet el tőlem. Aki manipulálni akar, hogy megtörje a lendületemet, csak próbálkozzon nyugodtan. Kiröhögöm, és megyek tovább. Csak azért is...