gagyiwood-a kajánfejűek szemével

Értelmes emberek zsebében az összes bicskájuk kinyílik, ha hazai és külföldi cölöp-celebjeink ostobaságait olvasni kénytelenek. És néha kénytelenek, mert mindenhonnan árad az ostobaság, kikerülni lehet, néha bele nem botlani viszont nem lehet. Akkor én mostantól SZÁNDÉKOSAN fogok beléjük botlani, és élvezettel kiadom magamból, amit gondolok a média nagyságos asszonyról és az ő kétdimenziós teremtményeiről. Az álompárok álomtalan életéről. Az adakozó lelkű szárnyatlan gagyiwoodi hírességek szárnyatlanságáról. Meg rólunk, akik nem vagyunk hülyék, bármennyire is szeretné a bulvármédia...

Friss topikok

Linkblog

Olyan kedves és őszinte szavakkal reagáltatok az előző két bejegyzésemre, nem ott válaszolok rájuk, hanem egy újabb gondolat-sorral.

Minden nappal tisztulnak bennem az érzéseim. Anyuról is, magamról is, a világról is. Jövő szerdán hozhatom haza anyu hamvait, most éppen azon a gondolaton próbálok túlevickélni, hogy "na, talán épp most hamvasztják, tolják be a kemencébe...". Nem folytatom, értitek úgy is, mindig értitek, mit írok. Élénk a fantáziám, nem mindig áldás ez a képesség. Az írásban segít, ilyen esetekben viszont felesleges, de a képesség ettől még képesség, nem lehet lekapcsolni, mint a villanyt...

Amiket írtam és amiket írtatok, azt egy kicsit szeretném kiegészíteni. Az istenhitem elvesztését nem látom tragédiának. Vagyok annyira őszinte magamhoz, hogy érezzem, a sok velem történt rossz élmény változtatott meg, így lehet, hogy visszatérek a régi Cita bőrébe. De ha nem, azt is el tudom fogadni, mert a hit vagy van, vagy nincs. Elemezni azt lehet, amink van, a "nincset" nem lehet elemezni. Jól van ez így. 

A világ ocsmány, ezt továbbra is így gondolom, de ezt nem azért gondolom így, mert azt akarom, hogy a saját fájdalmamat kivetíthessem a kinti világra, és újabb igazolást szerezzek arról, milyen ócska is élni... Élni nem ócska. Én sokat nevettem, és már most is tudok nevetni, nem úgy, mint régen, de tudok. Leesni a székről, majd' bepisilve, könnyes szemmel, ez csodás érzés, és én ismerem ezt az érzést. A világ ocsmánysága szerintem, tény. Az emberi faj teszi ocsmánnyá. Közben az emberi faj csodás is tud lenni. Ez utóbbi szerintem, jóval ritkább. De létezik.

Ha EGYETLEN  emberi lény képes önzetlen jóságra,  és képes megbocsátani azt, ha bántják, mert bele tudja magát képzelni annak a lelkébe, aki bántja, ha képes igaz türelemmel fordulni a körülötte türelmetlenkedő sokak felé... akkor az ÖSSZES emberi lény képes rá. A képességünk megvan mindenféle érzés megélésére, és mindenféle tett megtételére. És a mindenféle érzésen értem a fehéret és a feketét, köztük az összes szín összes árnyalatával. Vannak a jóság íratlan parancsolata szerint élő emberek, kevesen, de vannak, én magamat is közéjük sorolom, és a sokak, akiket az önzésük mozgat, gyakran, nagyon gyakran kihasználják a jókat, azok mégis maradnak a saját keskeny és kanyargós ösvényükön, hiába kígyózik minden irányban körülöttük a sok kényelmes, tágas út. Ezerszer kihasználtak már, szerintem, Titeket is, és bár nem hagyom magam mindig kifosztani magamból, azért újra meg újra megtörténik, hogy valaki "ellop" tőlem valamit. Időt lop tőlem, pénzt kér, és nem adja vissza, segítséget kér, és ha nekem kellene valami, soha nem ér rá, szívességet kér, és magától értetődőnek tartja... Ezer ilyen történetem van, még látom is, mit tesznek velem, és bár megtanultam megvédeni magam, mégis maradtam olyan, mint voltam. Tőlem lehet kérni, mert én adok, ez van az arcomra írva még ma is. Ismerős, igaz? Ha Ti olvastok engem, velem éreztek, gondolkodtok hónapok óta,  Nektek is megvannak az ilyen történeteitek.

Anyut ölelni akarom, és nem tehetem, és ez fáj, és gondolom, fájni is fog mindig. De nem visszafelé akarok élni, hanem előre felé. Mindig előre felé. Mostantól. És szabadnak érzem magam, olyan szabadnak, amilyennek még SOHA nem érezhettem magam! Nemcsak anyu halála miatt született meg bennem ez az érzés. Tizenhárom éves voltam, amikor az ő betegsége rám mászott, és agyonnyomta a szabadságom nagy részét, ettől a tehertől most megszabadultam. Jó lett volna úgy szabadulni belőle, hogy anyukám megmaradjon nekem, de ez lehetetlen volt. Elfogadtam. A másik fajta szabadság ugyanolyan meglepő, sőt meglepőbb számomra. Ez annak a ténynek a felismerése, hogy önnön sorsomnak csak ÉN vagyok ura. Vagy szolgája valaki az életének, vagy ura, és én mostantól CSAK ura vagyok magamnak. Isten sincs benne, anyu sincs benne, CSAK én vagyok. Nem Isten szúrja el az életem, hanem én. Nem a karma felelős a velem történtekért, hanem én. És ahogy telnek az évek, és a tetteimmel sorsot generálok magamnak, az sem karma, hanem a tetteim jogos és törvényszerű következményeinek szövedéke. És számomra ez a TÖKÉLETES SZABADSÁG!!!

Nem tudom, Ti hány spirituális témájú könyvet olvastatok el, a világ kérdéseire, vagyis a saját kérdéseitekre keresgélve a választ. Én jóóó sokat elolvastam. És belekóstoltam tanfolyamokon az ayurvédába, csi-kungba és reikibe is. A szentnek tartott könyveket is olvasgattam, nemcsak a Bibliát, a Koránt, a Tao-te kinget, de még a Bagavad Gítát is. Tele ment a fejem a túl sok információ "homokjával", eltömődtem tőlük, és válasz helyett csak újabb kérdéseket találtam. Már nem érdekel, vannak-e angyalok, van-e égi hierarchia, a csakráknak milyen a színük, mi a franc is az a Szentháromság úgy igazán, hogy tényleg azért nő az emberiség száma ilyen eszelősen, mert más bolygók lényeinek lelke is ide akar leszületni... Nem érdekel a sok okoskodás, mert ez számomra csak okoskodás. Magyarázkodás. Mentegetőzés. Önáltatás. Az igazság elől való bujkálás. Az igazság meg talán a sok duma mögött végtelenül egyszerű lehet. Hogy vagyok én, és vagytok Ti. És van a külvilág, és az élő és élettelen együtt létezik, és mindegyik mögött ott a közös gyökér, az energia, ami örök. Talán ez a lélek, csak más néven. Amikor jövő vasárnap anyukám hamvait a szélbe szórjuk, az energiája más formában, de tovább létezik. Nekem anyu-formában kellene, hamu-formában nem, de erről nem én döntök. Én csak a saját energiám fölött rendelkezem. Minden gondolatom, érzésem, tettem energia, lüktetés, összefonódva az összes létező lüktetésével. Az emberségem is része ennek. Az is, hogy imádom a csokifagyit. Minden, ami vagyok, az ÉN vagyok. És ha Istenben nem is hiszek, a jóságban és a tisztességben még mindig hiszek, és mindig is hinni fogok. Ezek meg rajtunk állnak, és Isten nélkül is tudnunk kell érteni a különbséget jó és rossz között. A tízparancsolat ostobaság. A "ne lopj!" a magántulajdont védi, én meg, ha nekem sincs pénzem, de járni még tudok, egy földön fekve éhen haló embernek ne lopjak kenyeret? Ostobaság, amit az emberi társadalom együttélési szabályai védelmére találtak ki okostojások. Ha Isten találta ki, akkor ő is ostoba. Nem hinném, hogy ha lenne, ostoba lenne. Ha nincs parancsolat, csak Én vagyok, az igazságérzetem. Ami létezik. Tehát a magam igazsága szerint kell döntenem, nem mások kitalálta igazságok alapján. 

Ha mások lökdösődve taposnak azon, amit én szépnek és igaznak tartok, ÉN döntöm el, beszállok-e én is a taposásba, vagy nem? A döntés az enyém, nem Istené, nem is a karmám parancsolja, Én döntöm el, mit teszek. Mindig és mindenben Én döntök. Ez a szabadság...

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gagyiwood.blog.hu/api/trackback/id/tr122712239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

t.zita 2011.03.05. 16:31:13

Egy üzenet: " Cita, semmi gond, én most is szeretlek és Veled vagyok. Megértelek, majd itt ebben a másik dimenzióban Te is megértesz engem. Áldásom Rád! Isten"

t.zita 2011.03.06. 10:23:58

Isten nem akadályoz, nem gátol a szabadságodban. A döntéseidet Te hozod, Te felelsz értük. Ő társad lehet az úton. Nem jó egyedül.

Anna033 2011.03.06. 18:56:34

Nagyon sajnálom, ami veled történt, fogadd őszinte együttérzésemet Cita! Az édesanyám még él, a kapcsolatunk olyan szokásos, veszekszünk, kibékülünk. Nem öleljük és pusziljuk egymást, a szeretlek szót se nagyon mondjuk, de el se tudom képzelni, hogy egyszer majd nem lesz. Nagy árat fizetünk a szabdságért, amibe te most eljutottál. Ha velünk vannak a családtagok, veszekszünk, ha nincsenek, hiányoznak. Érthetetlen az egész.

Csabesz47 2011.03.07. 10:04:28

Megérintettek, amiket írtál. Én a hittel nem szoktam foglalkozni. Az életem dübörög, napi rohanással töltöm ki a napjaimat, nem nézek felfelé, ahogy te fogalmaztál. De te jó régóta foglalkozhatsz a kérdéssel. Talán édesanyád halálát is segít elfogadni, hogy ennyit törted a fejed a hiten. A napi melóba nyomd bele az energiádat és hagyd az időre, hogy segítsen. Ennyi tanács telik csak tőlem, de ez is valami.

fuligula 2011.03.07. 10:28:45

Igen, megint olyan jó volt elolvasni. Sajnos igazad van. Már az is jó, hogy tudsz beszélni arról, hogy "Anyu hamvai". Apukámnak is az volt a kívánsága, hogy hamvasztassuk el- juj ez a szó, brr- mert nem szeretné, hogy a koponyájával csontjaival játszanak később- vicces ember volt. Így került a végső nyughelyére, és egy kis dobozkában maradt velünk is, még nem volt erőnk eldobni a folyóba...
A másik dolog éppen a lopással kapcsolatos. Ha én 2000 Ft. értékben lopok, akár őrizetbe is vehetnek. Tegnap óta van egy ügyem, 5000 Ft-tal fizettem de csak háromezerig kaptam vissza,de nem nekem adtak igazat. Mondanom se kell, hogy bőgtem hazafelé, ráadásul a gyerekem előtt hazudtol meg. És ilyen ez az egész büdös világ. Sajna igazad van Cita! Már ott tartok inkább nem megyek oda többé, olyanért keltenek bennem szégyenérzetet amiben nincs igazuk, ma el kéne mennem megnéznem a videofelvételt. Nem tudom...

gagyiwood 2011.03.08. 16:19:13

Fuligulim, amikor megaláznak, minden jobban fáj. Ami nem fájna, az is fáj. Te is tudod, én is tudom, mégse ér semmit az elméleti tudás, amikor bántanak. Rohad körülöttünk sok minden, a hazugságokba szinte már belefulladunk, hogy minden milyen igazságos és őszinte, és tisztességes, mikor ezeket az értékeket csak a saját nagyon szűk környezetedben találhatod meg, és már ott is egyre ritkábban. Én a barátaimat harminc évnyi "munkával" szedtem össze, és csak tőlük kapok olyant, ami értékkel bír. Ez van. Taposni, harapni akkor se tudok. Néha bánom, hogy nem tudok...
Csabeszem, az jó, ha dübörögsz, segít kitölteni a napokat, de attól a csendet is fogadd be néha. Nekem kell, szerintem, neked is. Ha nem kéne, engem se olvasnál...
Annám, összevisszaság van bennem is. Ha van valamink, ha nincs, sehogy se jó. Én egyedül azért vagyok hálás, mert anyut végig tudtam szeretni, nemcsak pofáztam róla, hanem csináltam, a lelkiismeretem legalább nem mardos. Elég nehéz anélkül is...
Zitám, a hited erős, helyettem is, jó, hogy velem vagy. Én nem tudok úgy érezni, mint te, de hálás tudok lenni, mert tiszta szívvel akarsz nekem segíteni...
süti beállítások módosítása