A cím kicsit morbid lett, de nem változtatom meg. Azt akarom, üssön. Ugyanis dühös vagyok. A mai bulvár "okosságok" között ott egy cikkszerű semmi, jelesül, előkerült Daróczi Dávid utolsó sms-e. Na, feleim, ha ehhez a semmihez hozzágondoljuk azt a rengeteg mocsokságot, amit összeírtak erről a férfiről, akkor lehetünk dühösek. Nagyon dühösek...
Nem érdekelt D. D. románca Liptai Claudiával, nem olvastam, nem néztem őket, de az öngyilkosság után csak a szalagcímekből megtudhattam, hogy D. D. homoszexuális volt, hogy igazán szerette Liptait, esküvőre készültek, hogy a szerelmük kacsa volt, másik nőt szeretett, hogy anyagi csődbe került, hogy törvénytelen machinációkba keveredett, hogy... ennyire emlékszem a címekből. Hónapokig ez ment. A média csontig lefosztotta a húst a szerencsétlen halott testéről, mármint képletesen, és olyan árucikk lett az elhunytból, amire életében nem gondolt volna soha. Hogy vezető hír lesz minden olyan médium markában, akik hullagyalázásból óhajtják emelni az irántuk megnyilvánuló érdeklődést. Egyébként is, egy halott nem tud perelni. A hozzátartozói igen, de a fájdalmuk talán annyira leköti őket, hogy az undortól ugyan állandó hányingerük lesz, de erejük nem lesz a perskedéshez. A szenvedés főállású foglalatosság, ugye...
Fogalmam sincs, miért ölte meg magát, nem is érdekel, hiszen nem ismertem őt, találgatni meg ostobaság, csak időpocsékolásra jó azon agyalni, mit érezhetett valaki élete utolsó perceiben. Tiszteletben tartom a döntését. Úgy érezte, nem bírja tovább, és döntött. Ha az életünk alapja a szabadság, akkor életünk végén is szabadon dönthetünk a befejezéséről. Ez magánügy. Szent. Sérthetetlen. Aki ember, az tudja ezt. Ja, de az emberi bőrben sakálként osonó hírhajhászok nem tudják. Honnan is tudnák, hiszen dögöt esznek. Ilyen a természetük. És mivel ember formájában élnek, és képesek a beszédre, miközben marcangolják a koncot, azt üvöltik tele szájjal, hogy az embereknek joguk van tudni... Hogy mit is? Mindent. Pontosabban MINDENT.
Emlékeztek, amikor pár nap különbséggel meghalt Teréz anya és Lady Diana, a média két gyors sorral megemlékezett a világ egyik legtisztább és legönzetlenebb lényéről, aztán ráugrott a lady holtesttére, és szétmarcangolta. Hónapokig csámcsogtak rajta. Gondolom, Teréz anya akárhonnan is nézett le erre a sárgolyóra, nem húzta fel magát. Nem volt szokása. Remélem, nevetni is tudott az emberi faj ostobaságán. Bárcsak nekem is menne a vigyorgás! Van, mikor megy, van, mikor nem. Most nem tudom a szám két sarkát felfelé görbíteni. Igaz, lefelé se görbítek. Ezért írtam ki magamból. Hogy görbítés nélkül folytathassam a napom és az életem...
“A legszörnyűbb szegénység a magány és az érzés, hogy senki sem szeret minket.”
“A kedves szavak rövidek és könnyen kiejthetőek, de a visszhangjuk valóban végtelen.”
"Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger."
Teréz anya
