Magyarország is hétmérföldes csizmában rohanva próbál csatlakozni a Gagyiwood által elterjesztett tömegtájékoztatási módszerekhez. Olyasmikről is tájékoztatják a tömegeket, ami vajmi keveseket érdekelne, ha lenne mit nézni. De nincs. Akkor aztatat nézzük, ami van. Pont. Mert minket, kérem szépen, egyszerre tájékoztat és szórakoztat a média, mert most ez a menő. A hazug őszinteség. Azt, hogyan főznek hírességeink, akik persze sose nyúlnak a lábosba azzal a fakanállal, amit az előbb kóstolás címén lenyaltak. És beszélgetnek lazán a vendégeikkel, őszintén, sose káromkodva, sose cigányozva, sose gyurcsányozva. Lazán, jópofán, olyan "jaj de nagyon spontánok vagyunk mink itten" pillantásokkal. Mert ők ugye nem is törődnek azzal, hogy a kamera mindent vesz. Mert ők PONT ilyenek akkor is, amikor nincs ott egy kamera sem. De jó nekik! Én nem ilyen vagyok. Ha együtt kajálunk barátokkal, ráncosra gyűrt fejjel röhögünk mindenen, cikizzük egymást, nem figyelünk arra, szalonképes-e, amit mondunk, mert szívből jönnek a szavak. És a kaja közepén nyögve kigomboljuk a nadrágokat, szét ne durranjunk. És politizálunk is, ha előjön a téma. És disznó vicceket is mondunk, ha úgy alakul. És berekedünk a sok röhögéstől. És az arcunk sminktelenül ficánkol a jókedvünk alatt. És egy óra után nem állunk fel, mert lejárt az adásidő, hanem addig maradunk, amíg kockásra nem üljük a seggünket, és újra megéhezünk. Mi így főzőcskézünk. Ha melegszendvics a menű, akkor is.
Aztán párt se kamera előtt keresünk. Bezzeg a tévében! Naponta egy új jelölt, tökig kisminkelve, stylistok által öltöztetve, a jelöltek összeeresztve, hadd tépjék egymás haját, és kötelező a meztelenkedés, de persze a csak a hölgyek dobálják ki a felsőjüket a kamera hatókörén kívülre, és jééé, egyik hölgy melle sem ereszkedett meg. Se narancsbőr, se öt deka háj. És mindegyik szétteszi a lábát már az első randin. Mert csak egy randit kap, hogy megmutassa, milyen ember is, az pedig nem megy. Egy randi alatt csak a nőt lehet megmutatni. Meztelenkedéssel. Ami nem a nézőkre tartozna. Mert ugye, ez nem egy pornófilm. Úgy mutatnak meg mindent, hogy nem mutatnak meg mindent. Nehogy megbüntessék a tévécsatornát, mert megsértette az illemet! Azt az illemet, ami már nincs. Félig-valamit kapunk. Mint a virtuális szex, van is, meg nincs is. Ennél a hazug szarságnál még egy pornófilm is őszintébb! Ott legalább tudom, ha bejön egy duzzadó gatyájú férfi, és csatlakozik a kanapén a semmiről beszélgető két kurvás külsejű nővel, perceken belül szeretkezni fognak. Pemier plánban. Azt kapom, amit ígértek. 
A valóságshow is visszatér a honi tévék képernyőjére, mert levegőt se kaptunk az utóbbi években, amikor nélkülöznünk kellett, hogyan próbálják a névtelenségből a hírnévbe fingani, segget vakarni, paplan alatt nyögve dugni, egymásnak ocsmányakat mondani a villalakók. Kell ez, mint egy falás kalács a népnek! Mert mi is ilyenek vagyunk ám itthon! Orrot túrunk naphosszat, akkor is mocsokságokat mondunk a családtagjainknak, amikor semmi bajunk egymással, ki akarjuk túrni egymást... bárhonnan, csak túrni lehessen, és ha fáradtak vagyunk, ha nem, szexelünk. Ja, és veszekszünk. Állandóan. Nincs béke, nincs olvasgatás, nincs netezés, nincs közös ebéd vasárnap, beszélgetéssel. Csak a cirkusz van. A balhé. Mint Győzikéék otthonában. Meg a ValóVilág házatáján. Hiszen biztos azért ilyen szemetet adnak nekünk a tévécsatornák, mert meg vannak győződve, ilyen az élet. Akkor a mi életünknek is ilyennek kell lennie, ugye. Akkor biztos ilyen is. A csatornák műsorkiagyalói csak tudják...
