Na, feleim, napok óta érlelődik bennem, amit most rátok öntök. Ami elindított, az Hesztia volt, aki Angelina Jolie-hoz írt kommenteket, aztán Deothora is beszállt, és őket egymás mellet látva/olvasva, kicsit eltávolodtam magamtól, és ez lett belőle...

Nincs objektivitás, nincs pártatlanság, csak akkor lehet megközelíteni (elérni nem!) ezt a nyugalmi állapotot, a "nem húzom fel magam" csendes derűjét, ha az adott téma EGYÁLTALÁN NEM ÉRDEKEL ENGEM. És ha ez a rádöbbenés még nem lenne elég, hogy leessen az állam tőle, itt a másik ráeszmélés, hogy akármiről is van szó, ösztönösen, zsigerből, oda se figyelve beviszem ezt a tényt az értékrendem szobájába, és attól függően, hogy a láthatatlan értékrendem négy fala közt ücsörögve a falak mit sugdosnak a fülembe, FELTESZEM A NEKEM TETSZŐ, VAGY NEM TETSZŐ DOLGOK KÖZÉ. Ennyi. Mert ahová ez a tény kerül, a "tetszik" polcra vagy a "nem tetszik" polcra, ettől függ, hogy később, ha olvasok erről a témáról, honnan fogom nézni. És ahonnan nézem, az markánsan meghatározza a véleményemet.

Na, tudom, hogy kicsit sok lettem, de nem tudom másképp elmondani. Angelina Jolie-t nem akartam megint elővenni, de "rajta" tudom legkönnyebben demonstrálni, mi is a bajom magammal. Veszek néhány tényt, aztán megmutatom, hogyan lehet olvasni őket két teljesen különböző oldalról. 

Tény: A. J. rengeteget adakozik... Nagylelkű dolog tőle, magára is költhetné, segít vele másokon/Ja, adakozik, de mennyiből ad? Mert a sokból keveset adni az nem kunszt. Leírhatja az adójából. 

Tény: A. J. nagyon szexis, az arca gyönyörű, nem lehet nem észrevenni, és nem lehet elfelejteni, ha egyszer látta valaki... Tényleg álomszép, és nem villant cicit, mindig elegáns, tartása van, a hétköznapi életben meg egyszerűen öltözködik, biztos nem hiú/Az arca szép, a teste csupa csontos kiszögellés, nem vetkőzik, ja, mert aszott, én se mutogatnám a helyében, régebben meg orgiákra járt, kábítózótt, a teste csupa tetkó, álszent csaj, megjátsza az úrinőt...

Tény: A. J. egy párt alkot B. P.-vel... Igazi álompár, a média mocskolja őket, ők mégis boldogok, elég rájuk nézni, ahogy simogatják egymást, meg csókolóznak/És hogy jöttek össze? A. elvette a pasit a feleségétől. Kurva a csaj. Ahány édelgős kép van róluk, annyi veszekedős hír is van, alakoskodnak ezerrel, mert ügyeletes álompárként sokkal többet kereshetnek, mint külön-külön...

Tény: A. J. hat gyermeket nevel, közülük hármat örökbe fogadott... Igazán példaértékű, amit tesznek, hat gyerek óriási felelősség, mégis vállalják, az örökbefogadás meg nagylelkű dolog, segíteni árva gyerekeken, hogy családban nőjjenek fel, ez a szülőktől sok áldozatot követel/Ja, van hat gyerekeük, de személyzet vigyáz rájuk, a szüleik sokat dolgoznak, a srácoknak is utazniuk kell velük, hol az állandóság az életükben? Mindkét híresség a karriert helyezi előtérbe, nem a gyerekeiket. Fotózkodni a kicsikkel, vagy velük lenni állandóan, nevelni, értékrendet adni nekik, az nem ugyanaz...

Abbahagyom, értitek, mire gondolok, ugye? Az a helyzet, én a nőt ki nem állhatom. Olyan hamisságot érzek benne, és olyan veszélyesnek látom, ahogy Szűz Máriát játszik, hogy azonnal és ösztönösen a "nem tetszik" polcomra pakoltam fel, még régen, amikor a Tomb Raider filmekben női szuperhősként mentegette a világot a gonosztól. Ez van. Nincs bizonyítékom arra, hogy álszent, hogy szerintem nem egészen normális, az arca ezt meséli nekem, de simán egy nagy adag féltékenység is lehet abban, hogy ilyennek látom. És nem hallok róla olyant, ami megváltoztatta volna a véleményemet. Mert onnan olvasom a tényeket róla, hogy ne tetszen. Nem tudatosan teszem. Döntök, zsigerből. És látni mindent legalább két oldalról lehet. Minimum.

Ösztönösen döntök, és hiszem, hogy látom a lényeget, de a lényeget átszűröm a magam emberségén, az elveimen, így nem tudatosan döntök. Van egy első "spurim" valamiről, ami mint valami láthatatlan drót, odarángat, ahonnan látni akarok. Mert persze olyannak akarom látni a dolgot, amilyennek... látni akarom. Önigazolásból. Kényelemből. Megerősítésből. És ez már rég nem A. J.-ről szól, hanem rólunk. Biztos róla is, mert ő is ember, és ő is ítélkezik. És ahogy ítélkezik/ítélkezem/ítélkeztek, az lényünk leglényegéből fakad. Egy életnyi tapasztalásból, érzésből, csalódásból "felépítjük" magunkat, aztán leszünk olyanok, amilyenek. Elfogultak. Nem baj, azért próbálkozhatunk az objektivitással. Törekedni valamire, az is előre visz, ha el is bukunk közben. Nem fogok másképp nézni a híres hölgyre, de köszönöm nektek, hogy megint magamba nézhettem. És próbálkozni fogok, hogy elfogulatlan legyek. És sikerülni is fog néha, olyasmikben, amik nem érintenek  közelről. Hogy A. J. miért érint közelről? Hogy miért ugrok, ha előjön a neve? Hm, ez is megér egy misét, de most megyek ebédelni, a gyomrom az agytornától gyorsabban ürült ki, mint vártam...