Ami elindította a gyógyulóban lévő agyamat, az egy hírnek nem nevezhető akármi. Mert a cikk elnevezést nem érdemli. Hírtartalma sincs. Ahogy a bulvárban megjelenő szavak többségének sincs. Ez a szófosás arról NEM szól, hgy Angelina Jolie gyerekei MAJD HA megérkeznek, egy francia nyelvű magyar iskolába fognak járni. Máriaremetén van a suli, amely biztos ki fogja írni márványtáblára a bejárata fölé, hogy itt tanultak a világ leghíresebb kölykei. Nem saját jogukon híresek, de ez nem számít. Olyan világban élünk, ahol nem kell kiemelkedőt alkotni, hogy a Google többtízerez találatot kiadjon rólunk. Elég villantani. Vagy valaki valakijének lenni. A Pitt-Jolie srácok valakik valakijei. Szegénykék! Még nem is járnak ide, de már mindenki velük foglalkozik. Valahol máshol járnak éppen, de majd ide fognak nemsokára. És mi lészünk teljesen megtisztelve vala...

Most nem a szűzmáriaszerű anyjukról szólnék. A szösszenetem nem erről a családról szól. Ha lehet őket egyáltalán családnak nevezni. Ahogy személyzet kukkolja életük minden pillanatát, ahogy tízezer voltos kerítés mögé bújnak, ahogy körberöpködik a világot, sehol nem otthon léve, mindenhol a luxussal pótolva a mindennapok kellemes örömeit, mint a séta egy langyos nyári estén a város sétálóutcáján, mint a piacon a barackok közt turkálva alkudozni az eladóval, mint moziban összehajolva röhögni egy filmen... nem hinném, hogy család az övék. Csak egy fedél alatt élnek. Nem ugyanaz, de ez most nem ide tartozik.

Ami elindította a tekervényeimet, hogy az iskola, ahova MAJD megérkeznek a híres csemeték, már most elfelejthette, hogy egy demokráciaszerű államforma keretében élnek a tagjai, diákok, tanárok, egyéb dolgozók egyaránt megtanulhatják majd, amit Orwell már régen megmondott az Állatfarmjában: "minden állat egyenlő, néhány állat azonban egyenlőbb". Ugyanis a suli diákjai nem fényképezhetik majd a hírességeket. Nem is beszélhetnek róluk sehol. Még otthon se, hátha a pénzéhes szüleik eladják a hallott sztorit a média mohó keselyűinek. A suli tanárait szabályos titoktartási kötelezettség terheli, aláírtak-e ilyen papírt, vagy sem, nem tudom, mindegy is, mert szerintem, aki kiszivárogtat valami olyant, ami a magyar pénzben vastagon milliárdos szülők patyolat lelkébe gázol, azt úgy kirúghatják, hogy a rúgás lendületétől földkörüli pályára állhat. Kirúgott tanár, mint kisbolygó... hm. Ilyen a demokrácia. Szólásszabadság van, kivéve ahol nincs. Egyenlőség is van, kivéve, akik egyenlőbbek, mert nekik kicsit-nagyon több egyenlőség jár, mint nekünk. Amennyivel nekik több jár, azt tőlünk veszik el, hogy az egyensúly megmaradjon. Bárki bárkit lefényképezhet, aki tetszik neki, ha nem sérti vele a fényképezett alany jogait. A híres gyerekek jogai kicsit-nagyon értékesebbek, mint a többi gyereké. Őket akkor se lehet lekapni, ha almát majszolnak. Az ő majszolásuk nem közkincs. Magánügy. Ha egy magyar suliban gond van, a média rohan, és fényképezik. Mindent és mindenkit. Mert az nem magánügy, hanem közügy. A demokrácia kettős mércével mérne? Ő nem. Szegényke nem  is tudja, hogy a hülye emberiség hogyan forgatta ki és értelmezte újra az ő lényegét. 

Ne legyen vallási, jogi, politikai, nemi... különbség ember és ember között. Mindenkinek azonos jogai legyenek, akármiről is légyen szó, hiszen egyenlőek vagyunk. Sajna, a vagyoni egyenlőség nem gyütt össze. Sokszor próbálták elérni, de mindig beleszaladtak az emberi mohóságba. Nem volt, nincs, és szerintem nem is lesz vagyoni egyenlőség, és ha az nincs, akkor másban sincs. Mert pénzzel meg lehet úszni egy pert, ki lehet bújni az adófizetés alól, politikai babérokat lehet szerezni, akkor is, ha érdemtelen az a fej, amit a babérkoszorú övez. Ja, és pénzzel a gyerekünket is arra lehet neveli, különb ő mindenkinél, a földgolyó is érte fordul körbekörbe, és a fenekét ugyan maga törli ki, de minden más munkát elvégeznek helyette mások. Az iskolájában meg a többi kölyök idejekorán megtanulhatja, a demokrácia egy kupac száradó teveszar, és azt is megtanulhatja, ő is csak akkor lehet egyenlőbb, ha sok pénze lesz.

A tanárok, a szülők, meg a többi hazudozó felnőtt arról papol, figyeljenek egymásra, tartsák egymást tiszteletben, legyenek türelmesek, és hogy a szeretet a legszebb érzés... Aztán a kölykök körülnéznek, és mást látnak. Látják, hogy a csapból is szex folyik. Hogy a kivagyiság a legfontosabb a híresek világában. Hogy a pénzt hajszolja mindenki, akármit is hazudoznak róla a felnőttek. Hogy ha egy gyerek nem követi a divatot, a trendet, kitaszítják a többiek. Hogy az iskolában a gazdag, esetleg még híres szülők gyerekei más elbírálásban részesülnek. Ha szegény tanárok próbálnak is egyenlően bánni az összes gyerekkel az órákon, a valóság az, hogy az órákon kívül előjogok bizony vannak, és nem érdem alapján adják őket, hanem a pénz és a mögötte megbújó hatalom alapján. Meg a félelem miatt, mert nagyon gazdag szülők sok rosszat tehetnek egy iskolával. 

Hát így tanítjuk mi a demokráciára a srácainkat. Kettős mércével. Hadd tudja meg minden kölyök, amiről a legtöbbet beszélnek a felnőttek átszellemült arccal, az a hazugság, amit meg próbálnak elsumákolni, az pedig az igazság. Hogy az igazságot nyilvánosan nem lehet kimondani. Haverokkal, zárt ajtók mögött igen, máshol nem. A gyerekek igazsága is olyan orwellesen egyszerű: "Ha minden gyerek egyenlő, de néhány gyerek egyenlőbb, akkor legyek én is egyenlőbb." Mert ők hozzágondolják, méghozzá azonnal, hogy az egyenlőbbek közé akarnak tartozni. És igazuk is van. A felnőttek is ezt akarják. Ezért nincs egyenlőség. Ezért kapnak Gagyiwood egyik leghíresebb párosának gyerekei külön elbírálást. Amit persze ők nem kérnek. Sőt, KÜLÖN kikötötték, ne bánjanak a kicsikkel másképp. De titoktartás azért legyen. Meg fényképezni sem lehet. Beszélni róluk iskolán kívül, azt se lehet. Ilyen az egyenlő elbírálás Gazdagék szerint. Ha mi meg hagyjuk, akkor szerintünk is...