Az előző bejegyzéshez 1lovag Ranschburg Jenő gondolatait ajánlotta. Most olvastam el a cikket, és köszi, lovagom, hogy felhívtad rá a figyelmünket. Nem akarom tovább magyarázni, amit Ranschburg mondott, tökéletesen egyetértek vele, pszichológus se vagyok, a szavai önmagukban elegek. De az agyamat azért tovább lökte a gondolataival. Kitört belőlem megint a történész, onnan indultam el, a hivatásomtól, aztán tovább és tovább, már emberként, és ez a letisztult akármi lett belőle.
Van nekem egy mániám, vagy inkább egy alapgondolatom, mint író, és mint ember, és ez az, hogy az élethez acélgerinc kell. Acélgerinc, ami rugalmas, kicsit hajolni tud erre is, arra is, mint egy csodás penge, de eltörni nem tud, kitart, bármekkora erővel is akarják megtörni, és mindig visszapattan önmaga alaphelyzetébe. Ha érik is külső hatások - mert persze állandóan érik -, saját lényegét soha el nem veszíti: feszes marad, erős, törhetetlen.
Mindenki gerinccel születik, mármint a fajunk azzal születik, de acélből csak kevesek gerince van. Azt sajnos nem tudom, mitől vagy kitől függ, kinek miből van a belső tartása. Isten, karma, vagy csak szimpla genetika? Tény, hogy a világot figyelve, a legtöbb emberi lény gumigerincet hord a lelkében. A gumigerinc puha, tartása alig, külső hatásra alakját bármilyenre megváltoztatja, hogy egy újabb hatásra újabb alakot vegyen fel.
I. Viktor szerintem, gumigerincű. Keménynek néz ki, megingathatatlannak, első ránézésre akár acélosnak is tűnhet, csakhogy az acélgerinchez acél értékek is tartoznak, talán azok acélozzák meg a tartást. Egy ember, aki bármit megtesz, hogy hatalomra kerüljön, aztán bármit megtesz, hogy abban benne maradjon, annak nincs acél értékrendje. Úgy változtatja a véleményét, ahogy az érdeke kívánja. Tele vannak a szavai, és sajnos a tettei is önellenmondásokkal. Gumiból van a lényege.
És azok, akik rajta kívül híres és befolyásos és gazdag emberek bőrébe bújva rejtőzködik végig az életüket, attól függően tudnak igaziak maradni, hogy milyen gerincet hordanak a gúnyájuk alatt. Ha olyan hírességet látok, színészt, politikust, élsportolót, az teljesen mindegy, de olyannak láthatok egy kiváltságos helyzetű embert, hogy nem tartja magát kiváltságosnak, mert nem foglal le magának egy egész szállodai emeletet, nem kér külön elbírálást, a magánéletét távol tartja a nyilvánosságtól, nem nyilatkozik összevissza, magát szebbnek, okosabbnak, érzékenyebbnek hazudva, nem él vérlázító luxusban, a gyerekeit is távol tartja a lelket roncsoló rivaldafénytől... szóval, ha ilyen ritka, fehér hollót látok, örül a szívem, mert talán egy acélgerincű embert láthatok, ha ránézek.
A híresek is emberek, gerincük is van, és hozzánk, nem híresekhez viszonyítva sokkal több kísértésnek vannak kitéve, nagyon kéne nekik az acélváz, hogy összetartsa őket. Látjuk, hogy sokakat nem tart össze semmi. Kábítószer, alkohol gondok, hűtlenség, photoshoppal és plasztikával hazudott tökéletesség, óriási személyzet, mérhetetlen ego, és a meggyőződés, hogy minden földi jót megérdemelnek, mert megdolgoztak érte. Írtam egyszer, hogy egy gagyiwoodi sztárszínész húszmillió dolláros gázsijáért nekem tanárként kétezernyolcszáz évig kéne dolgoznom. Ha egy ilyen gázsit felmarkoló ember nem tudja, hogy neki egyszerűen szerencséje van, mert olyan abnormális világban él, ahol ennyi pénzért tudja eladni a képességeit, és TÉNYLEG úgy gondolja, alázatra nincs szüksége, hálásnak sem kell lennie, mert ő megdolgozott a pénzéért, akkor acél helyett rezgő gumi trutymót hord magában.
Sokan megírták már, mint alapbölcsességet, hogy annak kéne felajánlani a hatalmat, aki nem vágyik rá. Aki csak a közösség érdekei miatt vállalja fel a feladatot, pedig a háta közepére se kívánná. Szép gondolat. Arról viszont már nem szól a gondolat kiötlője, ha lenne olyan igaz lelkű ember, aki magára pakolná a közösségének összes baját, és cipelné a sok lusta és önző polgártársa helyett, annak a lelke hogyan viszonyulna a nem kért hatalomhoz? A hatalom ugyanis korrumpál. A nagy hatalom meg nagyon korrumpál.
Jó lenne, ha az emberek tudnák, mire is támaszkodnak odabent, amikor csinálnak valamit idekint. Sok balsorstól kímélnénk meg magunkat, ha nem anyagi, nemi és "ki-ha-én-nem" alapon hoznánk meg életünk fontos döntéseit. Ismeritek a kínai mondást? Nagyon vigyázz, mire vágysz, mert a végén még megkapod. Nagyot kívánsz, nagyot esel hanyatt. Repülni meg addig jó, amíg szellő hátán fekszünk, és szállunk felfelé, a magosba...