Kelemen Annácska egy féltéglát vágott a Blikk embereivel megpakolt autó szélvédőjébe, mert ahogy jött kifelé a kórházból, tönkretett arcával, a kíváncsi kukkancsok le akarták fotózni. A hölgy állítólag káromkodott is. A hír szokás szerint nem érdekel, a hölgy szerintem olyan ronda a műszájával, műmellével, műszőke hajával, hogy hányingerem van, ha meglátom. Az se érdekel, mi történt az arcával. Pénzért szeretkezik, ebbe a szakmába belecsúszhat olyan férfi kuncsaft is, aki a pénzéért nem csak dugni akar, hanem kicsit verni is akar. Nem az én dolgom, ki miből él. Ha egy szakmának vannak rizikói, aki mégis az adott munkát végzi, az a rizikókat is kalkulálja bele...

De... van itt néhány de, és erről írnék egy cseppet. Aki híres akar lenni, és ettől gazdag is akar lenni, pitiző kiskutyaként liheg a média nyomában, esne le neki is néhány fotócska, cikkecske, ébresztő műsoros beszélgetésecske. Akarja a média figyelmét, és nagyon akarja. Meg is alkuszik magával, kiadja a magánéletét, hazudik, nagy szemekkel, bele egyenesen a kamerába, meg nem élt történeteket talál ki az életéből, és minden elvárt társadalmi normának megpróbál megfelelni, akkor is, ha egészen mást gondol. Nem beszél rondán, nem dühöng, az őt ért támadásokat csendes derűvel fogadja, és a világbékére vágyik a nap huszonnégy órájában.

Az erőfeszítéseinek meg is lesz az eredménye, híressé válik, és kezd a pénz is dőlni. Ő meg még nagyobbakat mosolyog, és még többet hazudik, hogy mindenki kedvelje, mindenhová meghívják, ahová egy celebnek be kell jutnia, hogy még híresebb és gazdagabb legyen. Aztán elér egy szintet, valahol magasan fent, valószínűleg ő nem látja csúcsnak, ahová felért, egyre feljebb tör, de azt már kezdi elhinni, odáig azért már elért, ahol joga van más elbánást elvárni mindenkitől. A médiától is. Kezdi hangoztatni, hogy a magánélete szent. Hogy a bulvár milyen undorító világ. Hógy minden szavát és tettét szán-dé-ko-san kiforgatják. Hogy...

És nagyjából igaza is van abban, hogy a bulvár undorító. Ahogy abban is, hogy akármit is tesz, vagy mond, az hírértékű lett, mert a nem híres és nem gazdag emberek egy jóóó nagy csoportja szeret csámcsogni azokon, akik fentről néznek lefelé. Még az is igaz, ha nem mond és tesz semmi érdekeset, akkor a bulvár kitalál valamit vele kapcsolatban, hogy a nevével olvasókat, nézőket, hallgatókat szerezzen. Nem túl szép dolog ez a médiától, ugye? Azok a csúnya bácsik és nénik összevissza írnak és mondanak mindenfélét, mert féltékenyek a gazdagokra. Ejnye-bejnye!

Engem nem érdekel, hogy az igazi gagyiwoodi Brad Pitt szentségel, mert az arcába nyomják állandóan a kamerát, vagy egy magyar celebke, az Annácska celebke akad ki üvöltve, mert a szétbombázott arcát akarja a Blikk az első oldalára tenni. Akármelyik híresség rinyál, én ugyanazt gondolom: ha a felfelé vezető úton akarták a rivaldafényt, akkor a csúcson, sőt akár onnan lefelé is viseljék el! Van a termék és van az ára, és az árat mindenkinek meg kell fizetnie. A hírnév is egy termék, és igen borsos az ára. Aki nem akarja megfizetni, az maradjon itt lent, velünk. Magánrepülő és skót kastély nélkül is élet az élet, ha merünk élni, nem csak létezünk.

Mit szóltok ehhez a kis rigmushoz? Aki piciny celebke akar lenni, kamerát kell annak a popójába engedni...